Wednesday, January 21, 2015

2014- es Karácsonyi délután



Az eddigi évektől eltérően az idén du. 3 órára vártuk kedves  tagjainkat és vendégeinket a már szokásossá vált karácsonyi ünneplésre.

Nagy volt a készülődés, minden asztalt és széket felállitottunk, mert tudtuk, hogy teltházunk lesz.  Szerencsére többen érkeztek előbb, hogy valamilyen formában részesei legyenek a lázas sürgés-forgásnak.  A gyönyörűen feldiszitett karácsonyfa a karácsonyi diszitések a falon a fenyőfaágak és a meggyújtott gyertyák illata az asztalokon az izlésesen megteritett asztalok, mind-mind vendégcsalogatóan sugározták az ünnep hangulatát!   Közben a konyhában szorgos kezek készitették elő a korai vacsorát.  Szeletelték a húst, tálakra rakták a salátát, köretet  és szeletelték mindannyiunk kedvencét, az ilyenkor elmaradhatatlan mákos és diós beijglit.


 A terem megtelése és az üdvözlések lecsillapodása után kezdetét vette a mi kis bensőséges karácsonyi ünneplésünk.  Elnökünk, Kerekes Sámuel köszöntötte az egybegyűlt vendégeket, majd jómagam a karácsonyhoz oly szorosan kapcsolódó szeretet jelentőségéről olvastam fel egy rövid irást. A technika segitségével, Szabo Gyulát szólaltattuk meg, Ady Endre: Karácsony cimű versét hallhattuk oly magasztos, és egyben alázatos előadásban, ahogyan csak Szabó Gyula képes ezt a gyönyörű verset elmondani!  Simon Emese következett,  angolul énekelt.  A Believe cimű karácsonyi dalt hallhattuk tőle.   Koncz Márti Kovács Attila Karácsony este cimű versét olvasta fel, majd  Simon Attila Chopen-Valse OPno:2 szerzeményét játszotta zongorán, mindannyiunk gyönyörűségére.   Ismét egy rövid felolvasás következett tőlem a karácsony csodájáról, majd amig Samu felvezette a Magyar Iskola betlehemről szóló előadását, addig mindnyájan elfoglaltuk helyeinket a függöny mögött.
 
Major Margit állitotta össze a betlehemes játékot, melyet a Szivárvány Iskola tanulói adtak elő, hatalmas sikerrel!  Évről-évre  gyönyörködhetünk gyermekeink fejlődésében, talpraesettségében.  Nagy igyekezettel, szinvonalas programot tanulnak be és Margitka igyekszik minden diákot megszólaltatni.  A vices beszélgetés a pásztorok között, a karácsony estének meghitt hangulatának  szinpadra varázsolása a szivünkhöz oly közel álló karácsonyi dalok közös éneklése,  megtette hatását!  Mielőtt a gyerekek a Mikulás jövetelét sürgető dalokat éneklték volna, előadtak egy mondokát, zeneszerszámok használatával, Koncz Márti  vezetésével. Az előadásban elhangzott összes dal eléneklésében segitségünkre voltak a Napsugár Kórus tagjai.  Hálás köszönet érte.
 

A Mikulás megérkezése nagyon felizgatta a gyermekeket, hisz Mogyi a Rénkutyus húzta immár negyedszer a Mikulás által összekészitett ajéndékokat két angyal, Józsa Kincső és Kinga segitségével.    Az idén 61 gyermekhez jött el a magyar mikulás!  Boldog volt minden gyermek, kicsik-nagyok.  A fényképező gépek csattogtak Mogyi Rénkutyus csillogott és megállapitottuk, hogy évről-évre sikerül egy igazi, hamisitatlan karácsonyi hangulatot varázsolni még a nagy hőség ellenére is kis közösségünk örömére.
Nagy hálával köszönjük meg Pohl Marika és a konyhában dolgozó szorgos segitségek munkáját, hisz nélkülük mindez, nem valósulhatott volna meg!   
Horváth Gyöngyi     

 
 
 

No comments:

Post a Comment